Nagysolymosi Andrea vagyok, Katonatelep jelenlegi védőnője. 2013. júniusában végeztem a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar védőnő szakán. Diplomám megszerzése után két héttel munkába is álltam a Hunyadi városban, majd 2014. márciusától vettem át a katonatelepi körzetet.
Munkám a várandósok, majd a 0-6 éves korú gyermekek gondozásából, egészségneveléséből áll, melyet nagyon szívesen végzek és hivatásomnak tekintek. A védőnői munka fő színterei a családlátogatások, valamint a védőnői tanácsadás, melyet a Gyermekrendelő melletti védőnői tanácsadóban végzek.
Munkám során tapasztaltam, hogy Katonatelepen, valamint Talfája és Úrrét térségében élő anyukák nincsenek kapcsolatban egymással, ha közösségbe szeretnék vinni gyermeküket, be kell utazniuk a belvárosba, ami sajnos elég körülményes a kisgyermekesek számára. 2014. nyarán létrehoztam a Katonatelepi Védőnő nevű facebook oldalt, ahol az anyukákkal közösen megállapodtunk egy klub létrehozásában. Így 2014. szeptemberében megtartottuk az első Katonatelepi Baba-Mama klubot, amelyet Szerencsre nagy érdeklődéssel fogadtak a szülők. A klubnak eleinte a Gyermekrendelő Váróterme adott helyet, de decemberre ezt a kis helységet már ki is nőttük. Nagy örömünkre a Katonatelepi Fiókkönyvtártól kaptunk lehetőséget, hogy átköltözhessünk, és egy tágas, szép helyen tarthassuk foglalkozásainkat.
Az anyukák együttműködésének köszönhetően szinte minden héten van valamilyen program, ahová a szülők és gyerekek el tudnak jönni, anélkül, hogy órák hosszat utazniuk kellene.
Működik kéthetente keddenként Baba-Mama klubunk, különböző vendégelőadókkal, havi egy alkalommal Ringató foglalkozás kicsiknek, Babamasszázs tanfolyam. És hogy a „nagyobb babák” se maradjanak ki mindenből, havonta egyszer megrendezésre kerül a „Nagybaba”-mama klub is. Bízom benne, hogy ezek a programok, és ez a fajta együttműködés elősegítik azt, hogy a szülők megismerjék egymást, és egy valódi, fiatal kis közösséget hozzunk létre.
Ha bármiben a segítségükre lehetek, kérem forduljanak hozzám bizalommal!

Elérhetőségeim a következők:
Telefon: 30/590-1819; 76/507-916
Email:
vedono.katonatelep
@gmail.com
Facebook:
www.facebook.com/
vedono.katonatelep