2015. március 15. napjával hatályba lépett az új Polgári Törvénykönyv, amely egységesen és külön fejezetben szabályozza az állatok által okozott károkért való felelősséget, amely csak röviden tartalmazza a felelősségi szabályokat, melyek tartalmi megtöltése – ahogyan eddig is – a jövőben is a bírói gyakorlat feladata lesz. Egyrészt ezért, másrészt amiatt, mert minden ügy eltérő és egyedi, általánosságban minden részletre kiterjedő ajánlás nem adható.
A Ptk. felelősségi szabályai az alábbiak:
„Aki állatot tart, az állat által másnak okozott kárért felel, kivéve, ha bizonyítja, hogy az állat tartásával kapcsolatban felróhatóság nem terheli.”
„Veszélyes állat tartója a veszélyes üzemi felelősség szabályai szerint felel.”
„A vadászható állat által okozott kár megtérítéséért az a vadászatra jogosult tartozik felelősséggel, akinek a vadászterületén a károkozás történt. Ha a károkozás nem vadászterületen történt, a kárért az a vadászatra jogosult tartozik felelősséggel, akinek a vadászterületéről a vad kiváltott. A vadászatra jogosult mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt ellenőrzési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő.”
Emellett a jelenleg még részleteiben hatályos, a vad védelméről, a vadgazdálkodásról és a vadászatról szóló törvény is tartalmaz rendelkezéseket.
Az elmúlt évek a bírói gyakorlat alapvetően rendezte a vadbalesetek elbírálásának problémás kérdéseit, de közel sem általános jelleggel. A Kúria által hozott határozatok továbbra is irányadóak maradtak az új Ptk. hatálybalépését követően is, így ezek nyújthatnak támpontot az újabb egységes gyakorlat kialakításáig.
Az egyértelműen látható a Polgári Törvénykönyv idézett szakaszaiból, hogy a felelősséget a felróhatóság határozza meg. A felelősség és a felróhatóság megítélésekor a vadászatra jogosult részéről fontos szempont a közúthoz közeli etető, sószóró kihelyezése és egyéb vadakat odaszoktató tevékenysége, illetve a kártérítési igények elbírálásánál jelentősége van annak is, hogy a balesettel érintett útszakaszon kihelyezésre került-e a vadveszélyt jelző közúti tábla és annak is, hogy a baleset milyen útszakaszon történt. Ha például a vadászatra jogosult veszélyesnek ítéli meg a közút egyes szakaszát, kérheti az út létesítőjétől vagy fenntartójától a tábla vagy egyéb védelmi berendezés kihelyezését. Amennyiben ez nem történik meg, a vadászatra jogosult részéről ez felróható magatartásnak minősülhet és kártérítési kötelezettség alapjául szolgálhat. A vadveszélyt jelző tábla kint léte az autós oldaláról is feltételezhet vétkességet, mert amennyiben bebizonyosodik, hogy nagyobb sebességgel közlekedett, mint amennyivel a vadveszély tudatában haladnia kellett volna, ez éppen a vezető oldaláról alapozhatja meg a felróhatóságot és a felelősséget. Ebben az esetben a vadászatra jogosult igényt tarthat kártérítési összegként a vad értékére. A vezető magatartásának megítélése szempontjából pedig fontos a megválasztott sebesség.
Nézzünk néhány konkrét példát, a teljesség igénye nélkül:
A bíróság egyik döntésében megállapította a vadászatra jogosult felelősségét, amikor egy őznek gépjárművel történő ütközése során nem volt vadveszélyt jelző közúti tábla kihelyezve a balesettel érintett útszakaszon, annak ellenére, hogy az veszélyesnek minősült. A bíróság szerint ugyanis mindenképp elvárható lett volna a tábla elhelyezésének kezdeményezése ott, ahol közlekedési útvonal szeli ketté a vadászterületet vagy az út a vadászterület mentén halad (BDT2000. 139.).
Egy másik esetben azonban ezzel éppen ellentétes döntést hozott a bíróság, amikor kimondta, hogy a táblakihelyezés kezdeményezésének elmulasztása nem tekinthető felróható magatartásnak a vadászatra jogosult részéről és a gépjármű vezetőjének az ilyen mulasztás ellenére is tekintettel kell lennie a helyszín adottságaira és számolnia kell a váratlanul felbukkanó akadályokkal, például azzal, hogy az úton vad kerül a gépjármű elé, akár van védelmi berendezés, akár nincs. (BDT2000. 307.).
Felróhatóság hiányában a rendellenesség alapozhatja meg a kárfelelősséget. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a bírósági gyakorlat nem tekinti rendellenesnek a vad közúton való megjelenését, (BH2000. 401., BH2012. 13., EBH2000. 198.), tehát a gépjárművel közlekedőnek általában bármely útszakaszon számítani kell vad megjelenésére és a vadászatra jogosult kizárólag ezen okból nem kötelezhető a károk megtérítésére. Ezt a gyakorlatot a Kúria arra alapítja, hogy az erdős területek a vadak természetes élőhelyei, így az azt átszelő közutakon a vadak szükségszerűen áthaladnak, ezért az ott tartózkodó autósnak erre számítania kell és ennek tudatában kell megválasztania sebességét is.
Azonban ettől eltérő döntések születtek olyan esetekben, amikor a vadnak közúton való feltűnése a szokásostól eltérő volt. Például a vadászatra jogosult működési körén belül felmerült rendellenességnek ítélte meg a BH2003. 237. eseti döntés azt a káreseményt, amely szarvasbőgés idején történt, amikor az állat magatartása lényegesen megváltozik, tehát a veszélyforrásokra a szokásostól eltérően reagál. A tényállás szerint a vad az autó hátsó részének ugrott, amikor a gépjármű már elhaladt előtte. A bíróság ezt az általánostól eltérő, hirtelen és váratlan reakcióként értékelte, amely adott esetben kimeríti a rendellenesség fogalmát. Ezzel ellentétes döntést is találunk azonban a BH2012. 13. eseti döntésben, amelyben a bíróság nem minősítette rendellenesnek a vadkan közúton való hirtelen megjelenését és azon történő menekülését, annak ellenére sem, hogy a vad a párzási időszakban minden észlelést figyelmen kívül hagyva, rendkívüli sebességgel rohant át az úton.
A közúton felbukkanó, vadak által okozott károk megtérítéséhez képest ellentétes álláspontot fogadott el a bírósági gyakorlat a gyorsforgalmi utakon és autópályán feltűnő vadak esetében. Eszerint a vad megjelenését az autópályán a vadászatra jogosult fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett belső elháríthatatlan oknak, rendellenességnek kell tekintetni, mely a vadásztársaság felelősségét megalapozza (BH2005. 212.). Ezen felül a vadnak gyorsforgalmi utakon való hirtelen felbukkanása szintén rendellenességnek tekinthető a vadászatra jogosult részéről (EBH2000. 197., BH2000. 402.). A bíróság azzal indokolta döntéseit, hogy a gyorsforgalmi utak és autópályák a közutaktól annyiban különböznek, hogy ott a KRESZ tiltó rendelkezése folytán gyalogos, illetve lassú jármű feltűnésével nem kell számolni és a járművek sebessége is lényegesen magasabb a közutakhoz viszonyítva. Tehát ilyen utakon a vezetőknek nem kell számolniuk semmilyen közlekedést akadályozó körülménnyel, így például vadak feltűnésével, mivel ez oly mértékben lassítaná a forgalmat, amely az autópályák és gyorsforgalmi utak létét és értelmét kérdőjelezné meg.
Egyebekben lényeges megemlíteni azt is, hogy a rendellenesnek minősítés a lakott területen, tehát belterületen is megállja a helyét, ugyanis ott szintén nem kell számítani a vadak megjelenésére, hiszen az állattól elvárt, hogy az ember közelségét nem viseli el.
A vadbalesetek során felmerülhet bennünk az autópálya kezelőjének felelőssége is, hiszen számos esetben az autópályák kerítése és védelmi berendezése nem elegendő a vadak megfékezésére. Önmagában az a tény, hogy a megfelelően karbantartott kerítés sem képes teljes mértékben visszatartani az autópályától a vadakat, nem alapozhatja meg az autópálya üzembentartójának kárfelelősségét, hiszen ez akkor már nem vétkességi, hanem objektív felelősség lenne.
Az új Ptk. a fentiektől annyiban eltérő szabályozást tartalmaz, hogy a vadászható állat által okozott kárért való felelősséget az eddig kialakult általános, felróhatóságon alapuló felelősséget objektív felelősséggé alapította, alaphelyzetben a vadászatra jogosultra telepítve a kockázatviselést és ezáltal a kár megtérítésének kötelezettségét is. Ez azt is jelenti, hogy már nem csupán a gyorsforgalmi utakon és autópályán minősül rendellenességnek a vad megjelenése, hanem az új Ptk. hatálybalépésével a közúton is a vadászatra jogosult felelősségének tekinti azt, bár kimentési lehetőséget is biztosít számára, azonban problémát jelenthet, hogy a törvény tartalmazza az „ellenőrzési körén kívül eső elháríthatatlan ok” kategóriáját, de annak tartalmát nem fejti ki részletesen. Valószínű, hogy a fenti kategória csupán a vismaior esetekre, így például árvíz, földrengés esetére enged kimentést a vadászatra jogosult számára, amely elég csekély.
Miután a már kialakult bírói gyakorlatokból megszületett Kúriai döntések továbbra is irányadóak maradnak, arra lehet következtetni, hogy az autópályán és a gyorsforgalmi utakon kívül minden más alsóbb rendű közúton történt vadbaleset esetén a feleknek önmaguknak kell viselniük saját kárukat. Ugyanakkor az új Ptk.-ban a vadásztársaságok felelőssége komolyan megnőtt a vadak károkozása esetén és kimentési lehetőségük is szinte egyenlő a vis maior eseménnyel, ami nagyon csekély szabadulási utat nyit számukra. Ez elbizonytalaníthatja a jogkereső állampolgárokat és vadásztársaságokat is.
A vadászatra jogosult felelőssége esetén a területileg illetékes vadásztársaság viseli a felelősséget, tehát az ütközést követően a kárigény is ezen a vadásztársasággal szemben érvényesíthető. A törvény a kárigény bejelentésére határidőt szab, melyet a baleset bekövetkeztétől kell számítani, és amely 30 napot tesz ki, a határidő naptári napokat jelent, melybe a hétvégi-, és az ünnepnapok is beleszámítanak. A határidő jogvesztő, így ha a károsult ez idő alatt nem jelenti be a kárát, akkor a továbbiakban már nem is terjesztheti elő a követelését. Ezért minden esetben javasolt, hogy az igény bejelentése írásban történjen meg, lehetőleg oly módon, hogy a későbbiek során annak postai feladását és annak címzett által történő kézhezvételét is igazolni lehessen.
A vadkároknál az igényérvényesítést leginkább az nehezíti, illetve gyakran lehetetlenné is teszi, hogy a káresemény időpontjában és helyszínén a károsult nem teszi meg azokat a szükséges lépéseket, melyeknek a későbbi bizonyíthatóság szempontjából vannak különösen nagy jelentőségük. A káreseményt követően fontos, hogy a rendőrség képviselőit a helyszínre hívjuk, mert a rendőrség jogosult az esetről jegyzőkönyvet felvenni, fényképfelvételeket készíteni mind a helyszínről, mind a gépjármű sérüléseiről, egyben az elhullott vadról. A rendőrség az, mely elsődlegesen nyilatkozni tud arról, hogy az adott útszakasz melyik vadásztársaság illetékességi területén van. A jegyzőkönyvben az is kerüljön feltüntetésre, hogy vadveszélyre figyelmeztető tábla ki volt-e helyezve vagy sem. Ha a hatóság a jegyzőkönyvet felvette és az esetről fotókat is készített, javasolt ezeket az iratokat kikérni.
Ha a káreseményt tanúk is látták, például az utasaink, akkor a jelentésben a tanúk nevei is kerüljenek rögzítésre, azért, hogy egy későbbi jogvita során a káreseményről nyilatkozni tudjanak. Ezek az esetek a gépjárműben esett káron túl nagyon sokszor végződnek a vad halálával. Ha az állat elhullott, célszerű az illetékes vadásztársaság képviselőjét is a helyszínre riasztani, mert a vad tetemét át kell adni a részére, mert ilyen esetben az elhullott vadat nem szállíthatjuk el magunkkal. Célszerű nem elmozdítani semmit sem a helyszínről és ha a rendőrség csak késedelmesen vagy nem tud intézkedni, inkább készítsünk fényképeket az autóról, a baleset helyszínéről és az elgázolt vadról.
A casco fizeti a gépjárműben esett kárt, illetve köthető több biztosítónál a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás mellé úgynevezett autós vadkárbiztosítás is, éppen ilyen esetekre.
A szervezet válasza szerint, ha az érintett helyen volt vadveszélyt jelző tábla, akkor az autósnak úgy kell megválasztania a sebességet, hogy vad felbukkanásakor biztonságosan meg tudjon állni.
A veszélyes, illetve a vadon tartott állatok által okozott kárfelelősségtől eltér a háziállat, így kutya által okozott kártérítési felelősség.
A kutya okozta kárért való felelősség megállapításához azt is tudni kell, hogy az adott településen önkormányzati rendelet van-e a kutyatartás szabályairól. Általánosságban elmondható, hogy egy kormányrendelet értelmében akár városban, a kár falvakban közterületen csak pórázon szabad vezetni, így alapvetően az állattartó felel az állat által másnak vagy másban okozott kárért, de ez alól mentesülhet, ha bizonyítja, hogy az állat tartása körében felróhatóság nem terheli.
Ma már a kutyákat chippel kell ellátni, így a gazda személye azonosítható, ennek hiányában, tehát ha a gazdája nem ismert, senki nem kötelezhető a kár megtérítésére, esetlegesen casco keretében kaphat kártérítést a károsult, ha azzal rendelkezik.