Makai KrisztiánMásodszor jelenik meg a vállalkozók rovata önálló szerkesztésben a fiatal tehetséges közgazdász Makai Krisztián felvezetésében. Két csinos és sikeres vállalkozó hölgyet ismerhetünk meg az alábbi írásokban.

 

 
Aki a virágot szereti…
A virággal történő ajándékozás és megemlékezés egyidejű az emberiséggel. A különböző virágokhoz az emberek az idők folyamán több és több jelentést társítottak. Így a virágoknak mindig volt és van egy különleges üzenete fajtától, mérettől és színtől függően, ez a virágszimbolika. A virágok szezonjának közepén pont időszerűnek gondoltam, hogy beszélgessek Margóval, a katonatelepi virágbolt tulajdonosával Lombos utcai üzletében.
Ha már a virág ajándékozás történelmével kezdtem, elmesélnéd virágüzleted történetét?
2000-ben nyitottam meg az üzletet, akkor még csak virágokkal foglalkoztam. Ezt követte később a postai szolgáltatások, csekkbefizetés, levél és csomagfeladás, de a virág az, amihez különleges élmények kapcsolódnak. Egészen különleges érzés tudni, hogy amit nálam vásárolnak, azzal többnyire örömet okoznak egy hölgynek, édesanyának, nagymamának.
Mesélnél egy-két konkrét esetet, amikor elönt ez a különleges érzés?
Vannak olyan vásárlóim, akik minden évben visszatérnek ugyanazon a dátumon és minden évben eggyel több szálas virágkosarat készíttetnek feleségüknek házassági évfordulójuk alkalmából. Ilyenkor eszembe jut, hogy de jó lenne 50-60-70 szálas kosarat is készíteni. Más alkalommal egy 6 éves kisfiú jött be, hogy Ő csak virágszirmokat szeretne vásárolni, hogy anyukája elé tudja szórni anyák napján. Ugyancsak jóleső érzés volt, amikor ballagás után bejött az ünnepelt és dicsérte a csokrát, amit tőlem rendeltek, mert pont olyan volt, amilyenről álmodott. Az ilyen alkalmak nagyon nagy örömöt jelentenek.
Annyi mindent látok itt az üzletben, felsorolnád, a virágokon és a postai szolgáltatásokon kívül mivel fordulhatnak még Hozzád?
Azért a virágokat is egy kicsit részletezném: Foglalkozunk normál csokrokkal, ballagási csokrokkal, egyedi virágkötésekkel, cserepes virágokkal, koszorúkkal. Ezeken túl megtalálhatóak az üzletben kisebb ajándéktárgyak, képeslapok, foglalkozunk díszcsomagolással, szezonális csokrokkal (húsvét, óvodai ballagás, Valentin nap).
Mit üzensz azoknak a férfiaknak, akiknek későn jut eszükbe, hogy rózsacsokrot szeretnének vinni katonatelepi otthonukban várakozó feleségüknek?
Először is írják fel ezt a számot: 06 30/995–6350. Csörögjenek rám, mondják el milyen csokorra van szükségük és a többit megoldjuk, akár nyitvatartási időn túl is.
Folyamatosan virágok között dolgozol, adja magát a kérdés: Szoktál kapni virágot és örülsz-e neki?
Úgy gondolom, nagyon kevés nő van a világon, aki nem örül egy ízléses virágcsokornak, pláne, ha megfelelő lovagtól kapja. Ezt a lovagot esetemben unokának hívják és imádok Tőle virágot kapni.

sazu sazu-portreA Facebook-on böngészve láttam, hogy több katonatelepi hölgy is kedveli egy cég fotóit, mely cégről kiderült, hogy katonatelepi székhelyű. Kristályokkal díszített karkötőket, nyakékeket, telefontokokat, fülbevalókat láttam az oldalukon. Rövidesen sikerült megtalálnom az egyik tulajdonost, akiről kiderült, hogy immár több, mint 30 éve lakik Katonatelepen, ezért úgy gondoltam, hogy miért ne szólna róluk mostani lapszámunk helyi vállalkozókat bemutató rovata? Írtam nekik, találkoztunk és megszületett a lenti interjú:
T.V.: Mivel is foglalkoznak pontosan és mióta?
Sági Zsuzsanna: 2012-ben kezdtem el egy különös véletlen folytán eredeti Swarovski kristállyal díszített egyedi bőrékszerekkel kísérletezni, melyekből termékek született és férjemmel közös cégünkben elkezdtük értékesíteni is ezeket. Karkötőket, nyakékeket, telefontokokat, tolltartókat gyártunk.
T.V.: Mi volt az a különös véletlen?
S.Zs.: Még 2011 őszén, a szüreti napokon, a lombos utcai kirakodóvásárban láttam egy nagyon jó elképzelésen alapuló, de gyenge kivitelezésű és olcsó anyagú karkötőt. Úgy éreztem, hogy kell egy ilyet készítenem sokkal minőségibb anyagokkal. Férjem ebben támogatott, kicsit átalakítottuk a cégünket, így kezdődött az egész.
T.V.: Tanulta valahol az ékszerkészítést?
S.Zs.: Igen, bőr iparcikkek gyártását tanultam, de a legfontosabb az volt, hogy Édesapám több, mint 30 éve készít és javít itt Katonatelepen cipőket, így a bőr felhasználásának szeretetét, jó néhány fortélyt és a minőségi munka iránti alázatot hoztam otthonról, a többit megtanultam, kikísérleteztem.
T.V.: Kikből áll a vevőköre?
S.Zs.: Általában igényes nőkből vagy őket meglepni szándékozókból. Az egyediség azt jelenti, hogy egy általam gyártott típust bármilyen színű bőrből és többféle kristályszínből választva rendelhetik meg. Így biztosan, hogy a kért karkötő, nyakék, telefontok passzolni fog az illető hölgy cipőjéhez, táskájához, stílusához. Legtöbbször saját használatra és ajándékként kérnek tőlünk ékszereket (ballagásra, születésnapra, karácsonyra). Volt, hogy 6 évesnek rendeltek gyűrűt, és volt, hogy Amerikában élő 78 éves rokonnak küldték, de kértek már tőlem kutyanyakörvet is kristályokkal díszítve.
T.V.: Mit jelent egy ékszer esetében a kísérletezés?
S.Zs.: Egyszerűnek tűnhet egy-egy ékszer, de az, hogy tartós legyen, sok munkát igényel. 15-20 műveletből áll egy karkötő elkészítése. Speciális anyagok használata, esetenként a bőr vékonyítása, rögzítése, kristály rögzítések hőkezelése és varrása mind-mind olyan folyamat, melyet meg kell tervezni, végig kell gondolni figyelve arra, hogy hogyan alakul majd a bőr a használat során, hogyan lesz kényelmes. Ha egy megrendelő fém érzékeny, akkor másként kell eldolgozni egy karkötő belsejét, de akkor is ugyanolyan tartósnak és kényelmesnek kell lennie és így tovább.
T.V.: Mik a hosszú távú terveik?
S.Zs.: Meg szeretnénk maradni az egyediség mellett, tehát nem a tömegtermelés az elsődleges célunk. Egyediségre viszont szükség lehet bárhol a világon, tehát a cél, hogy minél több helyen, minél több ember megismerje termékeinket, illetve a bennük rejlő lehetőséget.
T.V.: Hol találhatóak meg termékeik?
S.Zs.: Van saját angol nyelvű webáruházunk a www.sazufashion.com címen, valamint magyarul a termékeink megtalálhatóak a www.facebook.com/sazuswarovski aloldalon.
T.V.: Köszönöm a válaszokat, sok sikert kívánok és bízom benne, hogy hallunk még Önökről.
S.Zs.: Mi köszönjük a lehetőséget és mi is bízunk benne, hogy egyre többen hallanak rólunk.