kerenyiLassan beköszönt az igazi tavasz, a természet egyre inkább a szemet gyönyörködtető, vidámságot sugárzó arcát mutatja felénk, egyre jobban viszket a tenyerünk a kerti szerszámok megragadására, egyre több időt töltünk a szabadban, kertünkben. Az időjárásra nem igazán lehet sok panaszunk, talán a csapadékhiány az, ami némi aggodalomra ad okot, no meg az állandó félelem a még esetlegesen előttünk álló néhány fagyos éjszakára (fagyosszentek!).
Az áprilisban eddig eltelt időszak középhőmérséklete a sokéves átlagnak megfelelő volt, és bár az országban több helyen okozott fagykárt két éjszakai erősebb lehűlés, Katonatelepen ez mindösszesen egy napon, rövid ideig (40 perc) tartó, -2 fokos hajnali fagyot okozott. Az április 13-ával kezdődő hét elején átvonult hidegfront sehol nem hozott kiadós csapadékot, jelentéktelen zápor is csak elvétve kísérte. Így nemhogy mérsékelte volna a felső talajrétegek vízhiányát, a megerősödő szél inkább fokozta a kiszáradást, a felső 20 cm-es réteg nedvességtartalma néhol már 30 % alá csökkent. Az idén is hasonló helyzet alakult ki, mint 4 évvel ezelőtt: a még el nem tűnt belvízfoltok környékén is többfelé porviharok fordultak elő. A gyakran érkező hidegfrontok előtt száraz, igen meleg levegő érkezik, sok napsütésre, szélsőségesen meleg, szinte kora nyárias időre volt és van kilátás, így a talajhőmérséklet is tovább emelkedik, a hét közepén Katonatelep nagy részén a 15 fokot is meghaladja. Több növény szabadföldi vetése szempontjából a hőmérséklet megfelelő ugyan, de az elvetett magok kelését az erősen kiszáradt talaj átmenetileg gátolja.
Az év ötödik hónapja talán legtöbbünk számára a legkedvesebb időszak. Minden virágzik, zöldül, és az utolsó fagyos éjszakáknak is lassan búcsút intünk, ugyanakkor a kártevők és kórokozók is teljes gőzzel munkába állnak. Ennek megfelelően rengeteg teendők akad most a növényvédelem területén.
FŐBB MÁJUSI TEENDŐK:
A virágoskertekben a fagyosszentek elmúltával az összes fagyérzékeny virág (egynyáriak) a szabadba kerülhet, el lehet ültetni a dáliákat, az egynyári virágok, mint pl. oroszlánszáj, körömvirág, pillangóvirág, napraforgó is vethetők. Most lehet a gyepet újravetni, vagy pótolni magvetéssel a régi fű közé. Itt jegyzem meg, hogy saját kertemben igen jó eredményt értem el egy speciális gyepműtrágya, a BIORG alkalmazásával, ami különösen a vakond járta gyepeknél vált be. Köztudott, hogy a vakond egyrészről védett állat, hasznos élőlény, de nem túl látványos egy vakondtúrásokkal tarkított gyep, vagy veteményeskert. Ez a műtrágya távol tartja a vakondok által kedvelt puhatestűeket, még a lótücsköt és a hangyákat is, emellett szép, egészséges gyepfelületet biztosít. Most célszerű a földlabdás, konténeres fás növényeket, illetve a tűlevelűeket ültetni, ugyanakkor konténeres évelők, a többi konténeres növényhez hasonlóan, most, de akár később is nyugodtan ültethetők.
A hagymás virágokat hagyjuk visszahúzódni, és csak az elszáradt leveleket távolítsuk el, így áll majd rendelkezésre elegendő erő a következő évi bő virágzáshoz.
A hónap végén az érzékeny edényes növényeket kihozhatjuk a teleltető helyükről és néhány szobanövényt is kivihetünk a szabadba, napfény és hő igényüknek megfelelően megválasztott helyre.
A leander néhány mínusz fokot még elvisel, de más „egzotikus” növénnyel meg kell várni az utolsó fagyokat. Most kell elvégezni a szükséges visszavágást, átültetést és a tápanyag utánpótlást, valamint alaposan át kell vizsgálni a hajtásokon, a levelek alján megbúvó tetveket, különösen a pajzstetveket. A környezetkímélő gazdálkodóknál a levéltetvek eltávolítását káliszappanos lemosással oldhatjuk meg, de létezik vegyszeres védekezés is, megfelelő korlátokkal (Actara, Mospilan).
A téli káposztaféléket minél korábban vetjük, annál erősebb lesz a növény még a tél előtt. Ha a vetéssorok közötti talajt újra és újra mulcsozzuk, laza marad, és minél nagyobb a növény, annál többször lehet mulcsozni. A mulcsozás helyett a sorok közé vethetünk zsázsát, spenótot, retket vagy hónapos retket, valamint egynyári fűszernövényeket. Karós bab vetésénél karónként legfeljebb hat szem babot vessünk. Most időszerű a káposzta, karalábé, póréhagyma, saláta és zeller kiültetése. Az uborkát, paradicsomot és paprikát a hónap közepén lehet kiültetni. Az érzékeny növényeket takarjuk le fátyolfóliával. A zellergumó nem fejlődik ki, ha a növény csak egyetlen egyszer is megfázott.
Valamennyi egynyári növény most már kiültethető.
Gyümölcsöskertünkben még most is érdemes az orsó és a termőkaros koronájú gyümölcsfákat az utolsó fagyoktól fátyolfóliával védeni. A virágzó szamóca is veszélyeztetett. Az enyhe fagytól úgy védekezhetünk, hogy este vizet permetezünk; ez véd a -1-2 °C-os hideg ellen. A ribiszke és az egres most virágzik, ezért több nedvességet igényel. Óvatosan kell öntözni és mulcsozni – fűnyesedékkel vagy kéregmulccsal.
Májusban jelenik meg a legtöbb kártevő!
Hagymalégy, répalégy, hagymamoly, káposztalégy stb. jól távol tartható a növényektől a fátyolfóliával (nem lyukasztott vagy bevágott hajtató fóliával). A világos fátyolfólia, amely átereszti a napfényt és a vizet, két-három hétig maradjon a növénykultúrán – ezzel megakadályozzuk, hogy a kártevők lerakják a petéiket. A cseresznyelégy május végén, június elején rakja le petéit az érésben lévő cseresznyébe. A vegyszermentes termelést folytatók okvetlenül alkalmazzák a feromonokat (csalikat), csapdákat. Függesszük ki időben a fákra a sárga lapokat! A sárga szín nagyon sok rovarkártevőt vonz. Veteményeskertben, üvegházban, fóliasátorban, télikertben alkalmazva eredményesen használhatjuk a levéltetvek röpülni képes alakjai, az üvegházi molytetvek, a tőzeglegyek, a levélaknázó legyek, a gubacsszúnyogok, a földibolhák, stb. gyérítésére is. Ezt is a növényállomány fölé, kb. 10 cm magasságban kell kihelyezni és 2-4 m² területre 1 lap szükséges. A sárga szín a cseresznyelegyeket is vonzza. Sokak által használt megoldás ez a kukacos cseresznye megelőzése érdekében. Akkor érünk el vele legjobb eredményt, ha a fa magasságának minden 2 méterére 2 db színcsapdát helyezünk – a cseresznye színesedése előtt, amiből legalább 1 cseresznyelégy illatcsalétekkel (feromonnal) van kombinálva. Ezzel az illatanyaggal tudjuk a csapda hatékonyságát növelni, ugyanis ez az illat a nőstény cseresznyelegyeket vonzza. A sárgabarack és a meggy száraz ágait vágjuk le, és monília fertőzés esetén égessük el. Akasszunk ki csapdát a levéltetű ellen.