Ha valaki azt javasolná, hogy építsünk Katonatelepen közösségi házat, egészen biztosan azt mondanám, korai még. A mai világban úgy általában az a szó, hogy közösség, szinte értelmezhetetlen. A kérdés azonban – szerencsére – nem az, hogy korai vagy nem építeni egy közösségi házat, a kérdés az: MEG TUDUNK-E TÖLTENI TARTALOMMAL EGY KÖZÖSSÉGI HÁZAT?
Történt ugyanis, hogy a városházán Mák Kornél alpolgármester úr irodájában a borbási kápolna építése napirendi tárgyalása után Kis János evangélikus lelkipásztor azzal a felvetéssel fordult hozzám, hogy az Irányi-hagyaték Lugas sor 1. számú ingatlana akár Katonatelep közösségi céljait is szolgálhatná. A szót tett követte, 2015. április 23-án 14 órakor találkoztunk az ingatlan parkolójában. Nekem, de biztosan mindenkinek, aki ott volt, maradandó élmény volt az a bő egy óra, amit a terület bejárásával töltöttünk. Csodálatos környezetben, hatalmas, egy hektáros területen két épülettömb található itt, mintegy 10 jármű számára a telken belül kialakított parkolóval. Már az első pillanatban mindenkit hatása alá vont a gyönyörű épület. Az ámulat csak fokozódott, amikor belépve végig jártuk az összes helyiséget, pincétől a padlásig. Szó szerint, ugyanis az alapterületében sem kicsi épület 3 szintes. Egybehangzó véleményünk szerint ideális egy közösségi ház feladatainak ellátására. Egyszerre több helyszínen eltérő funkciók működtetésére is alkalmas, van kisebb és akár irodalmi estek közönségének befogadására is alkalmas egészen nagy helyiség is. Amikor azt hittük, hogy a hatást már nem lehet fokozni, lelkipásztor úr invitált bennünket az „öreg ház” megtekintésére is. Szinte áhítattal léptük át a küszöböt, ahol azonnal megcsapott az időutazás szele. Mintha percekkel korábban lépett volna ki a ház ura, egyikünknek azonnal a Szujovszky-féle erdészház jutott az eszébe – teljesen találó a párhuzam. Sokan voltunk, így természetes volt, hogy kisebb csoportok alakultak ki, szerveződtek át, egyben azonban egységesek voltunk: mindenki elkezdett ötletezni, a lelkesedés kitörő volt. Sok éves tapasztalattal a hátam mögött – no, nem mintha én lennék a korelnök, sőt! – próbáltam két lábbal a földön járva a többieket is a realitások talajára húzni, így utólag belátom kissé ünneprontó módon. De a nagy kérdés valóban az: Meg tudjuk-e tartalommal tölteni ezt a csodálatos épületet? Nem akarok fennkölt szavakat használni, hitről, sorsról, effélékről litániázni. De azért azt hiszem, a Jóisten velünk van! Olyan lehetőséget adott, amelyhez foghatóra én a város történetében nem tudok példát felsorolni. De az Isteni Gondviselés csak a lehetőséget, az esélyt adja meg. A mi dolgunk, hogy éljünk vele. Én minden támogatást megadok ehhez. Önökön, rajtunk múlik, hogy mi lesz a folytatás!